Aloe - az örök ifjúság virága | Első rész 1/2

Sziasztok, itt Maby! Itt is az első rész, de komikat kérnék, és véleményeket! Köszi!


Perselus Piton magabiztosan sétálgatott a padok között. A feladat nagyon egyszerű volt, egy Szemölcs-eltávolító főzetet kellett elkészíteni. Sok diáknak viszont így is nehezére esett, kivéve Grangernek, mint mindig.
A professzor orrát ismerős szag töltötte be. Nem is tudta, hogy kitől jöhet ez a szag, de még azt se, hogy mire hasonlít. Idegesen járkált párosról-párosra, és közben pontokat vont le a Griffendéltől, mert nem dolgoztak.

- Ez mi, Longbottom? - vonta fel szarkasztikusan szemöldökét, és hosszú, csontos ujjával a kondérra mutatott. Valami elképesztően büdös, állagtalan lé fortyogott benne, és innen jött az ismerős, mégis szokatlan illat. Neville csak reszketett és dadogott össze-vissza.

- Hát a.. a.. feladat, Piton professzor - elvörösödött, és csípte a szemét a katyvasz, ez látszott rajta.

- Valóban? És mégis milyen színe van ennek? - vallatta tovább, lassan és érthetően, bár roppant ideges volt.

- Hát.. Olyan.. Zöldes-barnás-kékes-lilás! - ezt egy szuszra darálta el, mire a mellette ülő Seamus kuncogott.

- És milyennek kellene lennie? - nem kellett hátranéznie, de tudta, hogy az okostojás Granger máris jelentkezik. Gúnyosan elhúzta a száját, és megvetően prüszkölt egyet, mint mindig.

- Pirosnak - suttogta Neville.

- Pontosan! 10 pont a Griffendéltől! - zúgolódás hallatszott, mire a tanár felemelte a hangját; - Helyesbítek: 25 pont! - itt mindenki elhallgatott.

Draco Malfoy egy jól irányzott galacsinnal eltalálta Longbottom tarkóját, mire ő odakapott, ezzel ledöntve az üstöt, melynek tartalma Pitont találta el. A férfi összepréselte ajkait az égő fájdalomtól, nem állt neki üvöltözni Potter és barátai előtt. Csak nem járatja le magát, megcsorbítva ezzel tekintetét!
Hirtelen karikák kezdtek táncolni szeme előtt, és elterült a földön. A diákok nagy része megrettent, de nem moccant. Végre egy valaki kifutott a teremből, hogy segítséget hozzon. Piton ebből mit sem érzékelt, őt lehúzta a sötétség, és elmerült puha, édes önfeledésben..

Egy zöld szemvillanás.. Talán meghalt? Együtt lehet szerelmével? Mi volt ez? Valami erős.. lámpafény? Hol van egyáltalán?

Hatalmas erőfeszítések árán kinyitotta a szemét, de újra összepréselte. Madam Pomfrey épp egy üveget rázogatott fel és le, majd mosolyogva fogadta a beteg ébredését.

- Áh, látom jobban van. Az égési sérüléseket eltüntettem, de.. A többi nem az én dolgom.. - kissé szomorkásan nézett, ami Pintonnak nem tetszett.

- Miért? Mi történt még? - Merlin szakállára! Mi ez a magas hang, ami legalább 2 oktávval vékonyabb, mint az ő robusztus basszusa?

- Professzor, ezt igazán ne tőlem.. - a javasasszony elhagyta a szobát. Piton azonnal felugrott, és a ruhájáért nyúlt. Felöltözött, de minden esetlenül nagy volt rá. A nadrág le-le csúszott, az ingbe vagy 3-szor belefért volna, és az a talár! Mint egy felnőtté!
Azonnal keresnem kell egy tükröt! - villant át az agyán, és a falon ott volt egy apró tükör, amibe félve, és óvatosan belenézett.

Akkorát ordított, hogy véleménye szerint az egész iskola beleremegett. Hirtelen olyan düh öntötte el, hogy csapkodni kezdett. Összetört két fiolát és egy Csontnövesztő üvegcsét. Ez őt nem érdekelte. Újra fiatal! Körül-belül 15 éves, kamasz külsővel, pont, mint évekkel ezelőtt. Helyre kellett hoznia azt, amit az a féleszű Longbottom elrontott!
Felszalad az igazgatói irodához, de a kőszobor makacsul ellenállt a szitkoknak és a rugdosásnak.
- Engedj már be! Engedj be te vacak faragvány, nem hallod?!

- Hát maga meg kit keres? - kérdezte Minerva McGalagony, és szúrós szemmel nézegette Pitont.

- Minerva, engedjen fel! Mondja meg a jelszót! - követelte a fiatal külsejű fiú. A tanárnő levegő után kapkodott, és zavartan megjegyezte:

- Magának McGalagony professzor! Mit nem képzel magáról?!

- Tudja a jelszót, vagy sem?! - dörrent rá Piton, és ekkor McGalagony megragadta a karját, és mérgesen rászólt:

- Nem hogy tudom, még én magam fel is viszem az igazgatóhoz! Maga arcátlan, tiszteletlen gazember! - Piton megforgatta a szemét, és az "ez hülye" arckifejezést vette fel. Vajon minden tanár ilyen a diákok szemében? Ő is ilyen rossz? Nem! Ő sokkal rosszabb! - lágy somolygás futott át az arcán, és észre sem vette, hogy már Dumbledore szobájában voltak.

- Minerva! Minek köszöntem kellemes felbukkanását? Egy kis citromos italport?

- Nem, Albus. Nem kérek. De ez a tanuló semmibe veszi a tiszteletet a tanáraival szemben! Nem beszélve a beszéd stílusáról! Mégis, nem érdemelne valamilyen büntetést? Emellett szemtelen is! Mégis, hol a nyakkendője? Vagy akármi, ami a házához tartozik! Melyik házba jár egyáltalán?!

- Minerva! Kérem, nem tudja, ki ez a fiú? - kérdezte mosolyogva és Pitonra nézett, aki majd felrobbant a méregtől. McGalagony vizsgálni kezdte szemüvege fölül, de némán megrázta a fejét.

- Ő itt Perselus Piton, de történt egy apró baleset a bájitalórán.

Minerva a szája elé kapta a kezét, és a fiúhoz fordult:

- Elnézést, professzor. Most már érthető - azzal sarkon fordult, és elhagyta az irodát. Amint kitette a lábát, Piton kifakadt.

- Már most utálom! Miért történt ez velem? Mi lesz a tanítással? - fel-alá járkált, és nem volt hajlandó leülni. A bölcs igazgató kedvesen nézte a feldúlt fiút, és megszólalt:

- Csak megerősítésre vársz, tehát elmondom. Neville Longbottom teljesen tudatlanul egy kondér Kor-korrigálót készített, persze hibásan, ez rád borult, amitől újra fiatal lettél. Mivel te vagy a bájitalok mestere, neked kell tudni, mikor múlik el a hatása, és mi történt.

- De ez őrület! Nem tudom, mit tett az a hülye gyerek a főzetbe, így az ellenszérumot se tudom elkészíteni! Mi lesz a tanítással?!

- Perselus, ne aggódj, kérlek! Mindent megoldunk! Amíg viszont fiatal vagy, élvezd ki a helyzetet. Tudom, rettentő gyerekkorod volt. Most ezt tekintsd egy új lehetőségnek, hogy mindent újra kezdhess!