Itt az új rész! Nagyon köszi, hogy ennyien követitek a blogot! És legfőképpen Aninak köszönöm, aki rendíthetetlenül bétázik nekem! Köszönöm szépen!! :)
- Hogy mi?! - kiabálta Piton teljesen kikelve magából. A falon lógó, ex-igazgatók képei mogorván néztek rá, néhányan meg is szidták a fiatalnak kinéző tanárt, aki ezt nem hagyta szó nélkül:
- Mit bámulnak? Nincs jobb dolguk? Nem vagyok diák, ó, korántsem!
Dumbledore nézte őt egy darabig, félhold alakú szemüvege fölött kandikált ki, és mélykék szemeit a fiúra függesztette.
- Perselus - kezdte -, sürgősen meg kell oldanunk ezt a helyzetet. Mind tudjuk, hogy Dolores ki fogja szúrni, hogy eggyel több diák van a Roxfortban, így még - természetesen addig, amíg nem változol vissza - iskolai házat is kell neked találnunk.
- Mardekár, ez nem egyértelmű?!
- Nem egészen érti, mit szeretnék. Ismerik a házvezető tanárukat, nagyon is. Nem gondolja, hogy nem fogják kiszúrni egyből? És Harry Potter? Úgy emlékszem, már látta azt az emléket a merengőben, mikor... - Piton dühösen félbeszakította:
- Ne beszéljen róla! Pontosan emlékszem rá, mi történt! Nem kell, hogy megforgassa bennem a kését!
- Még ennyire nyomaszt a dolog, barátom? - kérdezte sajnálkozva Dumbledore.
- Azt mondta, nem egyértelmű, mi lesz, amíg nem múlik el a szer hatása - tért ki a kérdés elől a fiú. Szeme görcsösen rángatózott. Nem fog mondani semmit ennek a vénembernek, az biztos! Ez az ő magánélete, ő rendelkezik felett, és annak beszél róla, akinek csak akar. Ez a tárház eléggé üresnek bizonyult.
- Igen.. Nos, Minervával majd kiötlünk valamit.
- És én?! Az én véleményem nem lenne fontos? Még a végén betesznek a nyáladzó, béna, ügyefogyott Hugrabugosok közé! - fújtatott mérgesen, fel-alá járkálva. A bölcs igazgató szánakozva nézte, majd megcsóválta a fejét.
- Perselus, kérlek! Nekem most el kell mennem a Mágiaügyi Minisztériumba, van egy kis elintéznivalóm. Addig is, még csak most kezdődtek az órák, foglald el magad valamivel. Adjak egy kis citromos italport? Igazán ízletes nyalánkság, és még jó kedvet is varázsol az embernek!
- Nekem a régi testem kell, az varázsolna boldoggá, nem holmi mugli ketyere!
- Ahogy tetszik - mosolyodott el egy pillanatra, majd dehoppnált a szobából. Piton teljesen egyedül maradt. Mihez kezdjen most? Mit tegyen? Vajon Longbottom mit rontott el a főzetben? Biztosan mindent, amit csak lehetett, ahogy ismeri őt.
Kiviharzott a folyosóra, és elhatározta, hogy megvárja, amíg Longbottom órája véget ér. Akkor kifaggatja, és megoldja a problémát. Mégis csak ő a bájitalok mestere!
A percek keservesen teltek, de aztán felszaladt a Griffendél tornyához, és kapóra jött neki, hogy Hermione éppen akkor mászott be a portré lyukon.
- Granger! - kiabált utána. Ez a lány diákszemmel még csúnyább, mint az ő felnőtt agyában! Kócos, rendezetlen haj, szeplős orr, igazán tudálékos fej. A foga azóta szép, mióta tavaly Draco Malfoy egy fognövesztő ártást küldött rá, és Madam Pomfrey kicsit kisebbre varázsolta azokat a gyengélkedőn.
- Tessék? - szólt okoskodva, figyelmesen nézve. Pitonnak a gyomra is felfordult, hogy tőle kell segítséget kérnie, mégis megtette.
- Longbottomnak milyen órája van most?
Hermione elgondolkodott, majd rávágta. Nem hiába osztályelső.
- Mágiatörténeten Harryékkel! - Piton elsuhant, hosszú talárjában úgy festett, mint egy denevér. Talán meg kellett volna köszönnie a lánynak a segítséget? Nem, ő akkor is Perselus Piton, nem alázkodik meg ennyire!
A percek csigalassúsággal vánszorogtak, míg az ideges, fekete fiú az ajtó előtt ácsorgott. Annyira elfáradt a sok mászkálásban, hogy leült egy pillanatra a földre, hátát nekitámasztva a falnak. Lehunyta a szemét, és elgondolkodott.
Mi mindent elkövettek ellene gyerekkorában! Gúnyolták, mert különcnek titulálták. Utálták, mert szürke és jellemtelen volt. Nem voltak barátai, mert zárkózott típus volt. Emellett Potter és sleppje mindig is hülyét csináltak belőle! Azt a napot pedig sose bocsátja meg magának, hogy sárvérűnek nevezte Lily Evanst... Dühében tette, de megbocsáthatatlan dolgot ejtett ki száján. Ó, mennyire bánta utána!
Bágyadtan nyitotta ki a szemét, és majdnem szörnyet halt ijedtében. Most vagy meghalt mégis, vagy hallucinál, vagy tényleg álmodik. Képek keveregtek a szeme előtt, és görcsösen nyelt egyet. Száját kinyitotta, majd becsukta. Ezt párszor még elismételte, majd - talán hogy kisegítse - megszólította az idegen.
- Jól vagy? Olyan.. Olyan betegnek látszol, mint aki kísértetet látott! - kacagott fel gyöngyözően és jóízűen. - Piton keserűen suttogta, hogy ez nem lehet a valóság!
- Nem.. Nem.. Nem létezik.. Nincs itt.. - hadovált össze-vissza. Az idegen elkerekített mandulavágású, smaragdzöld szemeit, majd kacagva bemutatkozott:
- Lily vagyok! Téged hogy hívnak?
Szia!
VálaszTörlésMár reggel elolvastam, de csak most tudtam leülni és komit írni neked.
Tetszik, ahogyan írsz, kíváncsian várom a folytatást, kíváncsivá tettél, hogy ki az a lány. :) Egy kicsit lehetnének hosszabbak a fejezetek. :)
Puszi, Kata
Szia Kata! :)
VálaszTörlésKöszönöm a komid, jól esett! A részek hosszabbak lesznek, természetesen, ezek nagyon rövidek. :) Csak egy kis bevezetőt szerettem volna, és Ani szerint is jó ötlet, de a második rész sokkal hosszabb. :)
Jó olvasást!
M.