Aloe - az örök ifjúság virága | Második rész

Piton csak hápogott, majd villámgyorsan felugrott a földről. A lány, aki történetesen ettől kicsit se rettent meg, tovább mosolygott és áthatóan nézett smaragd szemeivel. A fiú görcsösen nyelt egyet, és elfutott, mielőtt mondott volna valamit. Meg se várta, hogy véget érjen az óra, csak ment, amerre lábai vitték.
Végül az udvaron kötött ki. Mióta nem üldögélt az alatt nagy, öreg tölgyfa alatt? 15 éve? Esetleg 20? Régen volt, annyi biztos.
Most mégis arra felé vette az irányt, és leheveredett az őszi levelektől díszített avarra. Szeptember van.. Most kezdődött az év szinte, és máris baj történt.

Ki ez a lány? Megszólalásig olyan, mint Lily Evans.. A szeme, az arca, és a haja..! Az a bódító vörös, illatos hajzuhatag.. Menjen vissza, és beszéljen vele? Miért nincs órán?! Ezért minimum 20 pontot le kéne vonni a házától! Melyik házba is jár?

Töprengéséből lépések zaja rázta fel. Úgy tűnik, vége az órának, és a diákok kicsit kiszellőztetik tudástól roskadozó elméjüket.
A lány, Lily, megint itt van. Valamit fogott a kezében, és boldog léptekkel halad Piton felé. A fiú lehunyta szemét, hogy ne kelljen ránéznie, mert akkor valószínűleg megint nem szólalna meg..

- Hé! Miért szaladtál el csak úgy? Még a nevedet se mondtad meg! - nem neheztelt, nevetve beszélt. Piton kinyitotta a szemét, és látta, hogy a lány vele szemben ült le. A mosoly egyszer sem hervadt le az arcáról, és a könyv, amit szorongatott, mellé pottyant a földön.

- Mert..

- Hogy hívnak?  - tette fel ismét a kérdést Lily. Kissé félre biccentette a fejét, és úgy vizslatta. Piton mély levegőt vett, és válasz helyett kérdezett.

- Milyen Lily vagy?

- Oh, az igazi nevem Lilyanne Pathwods, de a becézését jobban szeretem - a lány csacsogás beszéddé szelídült, és látszott rajta, hogy okos. Nagyon okos. Értelmesen csillogó szemek, tudálékos szemöldök mozgatás.
Piton morgott valamit, de a lányt nem zökkentette ki:
- Nem akarod elárulni, hogy hívnak?

A fiú gondolkodóba esett. Mi van, ha másnapra vissza változik? Akkor újra tanítania kell őt, és tudni fogja, hogy vele beszélgetett. Álnév? Rossz ötlet! Akkor meg a nem létező embert keresné. Hazudni nem akart. Kelepcébe került, a szó legszorosabb értelmében.

- A nevem.. Perselus - bökte ki nagy nehezen. Lily várta a folytatást, de az elmaradt.

- Örültem, hogy megismertelek, de megígértem valakinek, hogy benézek hozzá óra előtt. Szia! - felpattant, és elviharzott. A könyvét elfelejtette magával vinni, így Piton bele lapozott. Csúnya dolog, de megtette. Úgy tűnt, egy emlékkönyvet tartott a kezébe, apró kiegészítésekkel, fotókkal, rajzokkal. Az egyik képen három lány mosolygott a képről, ami erősen megfakult.
A kép egy szőke és egy fekete hajú lányról készült, közöttük állt Lily, és teleszájjal nevetett. Kiegészített írásként ez állt:
Mester Hármas - Dee, Cassady, Lily 
Piton tovább lapozgatott. További barátokról készült vagy kapott emlékek, idézetek, bűbájok. Hirtelen keze megállt egy érdekes oldalon. Egy fénykép.. Dumbledore és a lány, boldogan mosolyogva, hol egymásra, hol a kép nézegetőjére.. Az alá írt szó a lehető legfurcsább volt:
Nagyapa.

Piton ebben a pillanatban összecsapta a könyvet, és a hóna alá csapta. Meg kell keresnie Dumbledore-t, méghozzá sürgősen. Talán.. Talán tud valamit mondani a lányról.
Útközben a diákok egy hatalmas folyammá sűrűsödtek, és Piton is besorolt közéjük. Utálta új énjét, utálta Longbottom-ot. Megszokta, hogy mikor a folyosón lépked, vagy esetleg siet, a tanulók elugranak előle, mert nem akarnak bajba kerülni. Itt senki nem ismerte fel, sőt, olyan szürke lett, mint hajdanán, mikor ő is növendék volt az iskolában.

A makacs kőszobor mikor meglátta, sértődötten húzta fel márvány orrát. Talán megsértődött amiatt, hogy megrugdosta. Piton törte az agyát a jelszón, és végre kibökte: citromos italpor! Az őrszobor félre ugrott, utat engedve a csigalépcsőn, fel az igazgatói irodába.
Az igazgató még nem ért vissza, így ez egy füstbe ment terv. Fordult volna vissza, de ekkor a falon függő Phineas Nigellus portréja megszólította.

- Professzor úr! Van valami baj? - mézes-mázosan beszélt, de csak azért, mert ő is Mardekáros volt, mint akihez beszélt. Ha Piton másik házból származna, valószínűleg egészen más hangszín ütött volna meg.

- Semmi, Nigellus. Albustól kellett volna kérdeznem valamit - görcsösen megszorította a könyvet, és farkasszemet nézett az ex-igazgatóval.

- Ó, Albus nem jön vissza mostanság. De talán én tudok segíteni, drága professzor! - vékony szeme összeszűkült, és szája félmosolyra húzódott.

Piton hezitált: kíváncsi volt, rettentően.. Mégis valahogy nem bízott ebben a varázslóban. Azonban életében nem volt még ennyire oda, hogy megtudjon valamit.

- Hát jó... - fellapozta a könyvet, és megmutatta a közös képet a portrénak. Nigellus nézte egy darabig, majd nagyot nyelt. Sűrűn pislogott, majd mintha nehezen tudna nyelni, megszólalt. Fojtott, komor hangon beszélt.

- Ez a lány... Lilyanne... Nos, ő az igazgató fogadott unokája volt, mert szegény szüleit korán elvesztette. Hát és tudja milyen Dumbledore! A kapcsolatuk igazán kedves és szeretetre méltó volt, Albus rajongott a kislányért. Nem a Roxfortba járt, hanem magántanulóként sajátította el a mágiát. Roppant tehetséges, mondhatni különleges ügyességgel bánt a pálcával... Viszont körül-belül 20 éve azonban súlyos baleset érte... Azonnal szörnyethalt. Azóta róla nem beszélünk, professzor. Nem is értem, hol talált rá a könyvre. Tudomásom szerint, nos, a kislány mellé tették a kriptába.

Piton sűrűn kapkodta a levegőt. Unoka... Halál... 20 év... Kripta... Szavak, melyek össze-vissza kavarogtak a tanár agyában. Még jobban szorította a könyvet, és sietősen távozott. Phineas Nigellus nem szólt semmit, csak nézett maga elé, és egy hajdani boszorkánnyal beszélgetett a történtektől.

Mit jelentsen ez az egész? Ki ez a lány, ha Nigellus szerint... 20 éve meghalt...? Egyszerűen... Ez felfoghatatlan! És miért néz úgy ki, mint elvesztett szerelme?

A folyosón beleütközött valakibe, annyira nem figyelt oda. A valaki megtántorodott, és elszórta könyveit. A francba! Pont ebbe az agyatlanba kellett botlania?! Vagyis dehogy! Most kikérdezheti!

- Longbottom! Távozz az utamból! - dörrent rá mérgesen, de megtorpanva. Megszokta, hogy Neville ilyenkor meghúzta magát, vagy épp elfehéredett. Most tanakodva nézett rá, és összeráncolta a homlokát.

- Ismerős vagy nekem, de nem jövök rá, honn.... - tátva maradt a szája. - Professzor! Maga.. Maga.. Ez lett a főzet hatása? Én igazán sajnálom, de Draco Malfoy megzavart, és...

- Mit tettél abba az elrontott szérumba, de féleszű kölyök?! - tombolt Piton a dühtől, és Neville egyre inkább elsápadt. Dadogni és verejtékezni kezdett.

- Én... Én... Te..Tettem bele egy kis... egy kis koriandert, és... mentát, aprított sárkánypikkelyt, kevertem rajta hármat jobbra... Nem! Négyet balra! Vagy mindkét irányba...?

- Elég, te sületlen! - szakította félbe ingerülten, majd elsuhant. A válla felől még vissza szólt:
- Eszedbe ne jusson említeni, ki vagyok, világos?!

Természetesen Neville hebegett-habogott egy sort, hogy ő soha, nem fog mondani semmit senkinek, de Piton ezt nem hallotta. Mindent, amit lehetett, a fiú elrontott bájitaltanórán. Mire ezt ő rendbe hozza, talán lejár az év is.

Aloe - az örök ifjúság virága | Első rész 2/2

Itt az új rész! Nagyon köszi, hogy ennyien követitek a blogot! És legfőképpen Aninak köszönöm, aki rendíthetetlenül bétázik nekem! Köszönöm szépen!! :) 


- Hogy mi?! - kiabálta Piton teljesen kikelve magából. A falon lógó, ex-igazgatók képei mogorván néztek rá, néhányan meg is szidták a fiatalnak kinéző tanárt, aki ezt nem hagyta szó nélkül:
- Mit bámulnak? Nincs jobb dolguk? Nem vagyok diák, ó, korántsem!

Dumbledore nézte őt egy darabig, félhold alakú szemüvege fölött kandikált ki, és mélykék szemeit a fiúra függesztette.

- Perselus - kezdte -, sürgősen meg kell oldanunk ezt a helyzetet. Mind tudjuk, hogy Dolores ki fogja szúrni, hogy eggyel több diák van a Roxfortban, így még - természetesen addig, amíg nem változol vissza - iskolai házat is kell neked találnunk.

- Mardekár, ez nem egyértelmű?!

- Nem egészen érti, mit szeretnék. Ismerik a házvezető tanárukat, nagyon is. Nem gondolja, hogy nem fogják kiszúrni egyből? És Harry Potter? Úgy emlékszem, már látta azt az emléket a merengőben, mikor... - Piton dühösen félbeszakította:
- Ne beszéljen róla! Pontosan emlékszem rá, mi történt! Nem kell, hogy megforgassa bennem a kését!

- Még ennyire nyomaszt a dolog, barátom? - kérdezte sajnálkozva Dumbledore.

- Azt mondta, nem egyértelmű, mi lesz, amíg nem múlik el a szer hatása - tért ki a kérdés elől a fiú. Szeme görcsösen rángatózott. Nem fog mondani semmit ennek a vénembernek, az biztos! Ez az ő magánélete, ő rendelkezik felett, és annak beszél róla, akinek csak akar. Ez a tárház eléggé üresnek bizonyult.

- Igen.. Nos, Minervával majd kiötlünk valamit.

- És én?! Az én véleményem nem lenne fontos? Még a végén betesznek a nyáladzó, béna, ügyefogyott Hugrabugosok közé! - fújtatott mérgesen, fel-alá járkálva. A bölcs igazgató szánakozva nézte, majd megcsóválta a fejét.

- Perselus, kérlek! Nekem most el kell mennem a Mágiaügyi Minisztériumba, van egy kis elintéznivalóm. Addig is, még csak most kezdődtek az órák, foglald el magad valamivel. Adjak egy kis citromos italport? Igazán ízletes nyalánkság, és még jó kedvet is varázsol az embernek!

- Nekem a régi testem kell, az varázsolna boldoggá, nem holmi mugli ketyere!

- Ahogy tetszik - mosolyodott el egy pillanatra, majd dehoppnált a szobából. Piton teljesen egyedül maradt. Mihez kezdjen most? Mit tegyen? Vajon Longbottom mit rontott el a főzetben? Biztosan mindent, amit csak lehetett, ahogy ismeri őt.

Kiviharzott a folyosóra, és elhatározta, hogy megvárja, amíg Longbottom órája véget ér. Akkor kifaggatja, és megoldja a problémát. Mégis csak ő a bájitalok mestere!
A percek keservesen teltek, de aztán felszaladt a Griffendél tornyához, és kapóra jött neki, hogy Hermione éppen akkor mászott be a portré lyukon.

- Granger! - kiabált utána. Ez a lány diákszemmel még csúnyább, mint az ő felnőtt agyában! Kócos, rendezetlen haj, szeplős orr, igazán tudálékos fej. A foga azóta szép, mióta tavaly Draco Malfoy egy fognövesztő ártást küldött rá, és Madam Pomfrey kicsit kisebbre varázsolta azokat a gyengélkedőn.

- Tessék? - szólt okoskodva, figyelmesen nézve. Pitonnak a gyomra is felfordult, hogy tőle kell segítséget kérnie, mégis megtette.

- Longbottomnak milyen órája van most?

Hermione elgondolkodott, majd rávágta. Nem hiába osztályelső.
- Mágiatörténeten Harryékkel! - Piton elsuhant, hosszú talárjában úgy festett, mint egy denevér. Talán meg kellett volna köszönnie a lánynak a segítséget? Nem, ő akkor is Perselus Piton, nem alázkodik meg ennyire!

A percek csigalassúsággal vánszorogtak, míg az ideges, fekete fiú az ajtó előtt ácsorgott. Annyira elfáradt a sok mászkálásban, hogy leült egy pillanatra a földre, hátát nekitámasztva a falnak. Lehunyta a szemét, és elgondolkodott.
Mi mindent elkövettek ellene gyerekkorában! Gúnyolták, mert különcnek titulálták. Utálták, mert szürke és jellemtelen volt. Nem voltak barátai, mert zárkózott típus volt. Emellett Potter és sleppje mindig is hülyét csináltak belőle! Azt a napot pedig sose bocsátja meg magának, hogy sárvérűnek nevezte Lily Evanst... Dühében tette, de megbocsáthatatlan dolgot ejtett ki száján. Ó, mennyire bánta utána!

Bágyadtan nyitotta ki a szemét, és majdnem szörnyet halt ijedtében. Most vagy meghalt mégis, vagy hallucinál, vagy tényleg álmodik. Képek keveregtek a szeme előtt, és görcsösen nyelt egyet. Száját kinyitotta, majd becsukta. Ezt párszor még elismételte, majd - talán hogy kisegítse - megszólította az idegen.

- Jól vagy? Olyan.. Olyan betegnek látszol, mint aki kísértetet látott! - kacagott fel gyöngyözően és jóízűen. - Piton keserűen suttogta, hogy ez nem lehet a valóság!

- Nem.. Nem.. Nem létezik.. Nincs itt.. - hadovált össze-vissza. Az idegen elkerekített mandulavágású, smaragdzöld szemeit, majd kacagva bemutatkozott:

- Lily vagyok! Téged hogy hívnak?

Aloe - az örök ifjúság virága | Első rész 1/2

Sziasztok, itt Maby! Itt is az első rész, de komikat kérnék, és véleményeket! Köszi!


Perselus Piton magabiztosan sétálgatott a padok között. A feladat nagyon egyszerű volt, egy Szemölcs-eltávolító főzetet kellett elkészíteni. Sok diáknak viszont így is nehezére esett, kivéve Grangernek, mint mindig.
A professzor orrát ismerős szag töltötte be. Nem is tudta, hogy kitől jöhet ez a szag, de még azt se, hogy mire hasonlít. Idegesen járkált párosról-párosra, és közben pontokat vont le a Griffendéltől, mert nem dolgoztak.

- Ez mi, Longbottom? - vonta fel szarkasztikusan szemöldökét, és hosszú, csontos ujjával a kondérra mutatott. Valami elképesztően büdös, állagtalan lé fortyogott benne, és innen jött az ismerős, mégis szokatlan illat. Neville csak reszketett és dadogott össze-vissza.

- Hát a.. a.. feladat, Piton professzor - elvörösödött, és csípte a szemét a katyvasz, ez látszott rajta.

- Valóban? És mégis milyen színe van ennek? - vallatta tovább, lassan és érthetően, bár roppant ideges volt.

- Hát.. Olyan.. Zöldes-barnás-kékes-lilás! - ezt egy szuszra darálta el, mire a mellette ülő Seamus kuncogott.

- És milyennek kellene lennie? - nem kellett hátranéznie, de tudta, hogy az okostojás Granger máris jelentkezik. Gúnyosan elhúzta a száját, és megvetően prüszkölt egyet, mint mindig.

- Pirosnak - suttogta Neville.

- Pontosan! 10 pont a Griffendéltől! - zúgolódás hallatszott, mire a tanár felemelte a hangját; - Helyesbítek: 25 pont! - itt mindenki elhallgatott.

Draco Malfoy egy jól irányzott galacsinnal eltalálta Longbottom tarkóját, mire ő odakapott, ezzel ledöntve az üstöt, melynek tartalma Pitont találta el. A férfi összepréselte ajkait az égő fájdalomtól, nem állt neki üvöltözni Potter és barátai előtt. Csak nem járatja le magát, megcsorbítva ezzel tekintetét!
Hirtelen karikák kezdtek táncolni szeme előtt, és elterült a földön. A diákok nagy része megrettent, de nem moccant. Végre egy valaki kifutott a teremből, hogy segítséget hozzon. Piton ebből mit sem érzékelt, őt lehúzta a sötétség, és elmerült puha, édes önfeledésben..

Egy zöld szemvillanás.. Talán meghalt? Együtt lehet szerelmével? Mi volt ez? Valami erős.. lámpafény? Hol van egyáltalán?

Hatalmas erőfeszítések árán kinyitotta a szemét, de újra összepréselte. Madam Pomfrey épp egy üveget rázogatott fel és le, majd mosolyogva fogadta a beteg ébredését.

- Áh, látom jobban van. Az égési sérüléseket eltüntettem, de.. A többi nem az én dolgom.. - kissé szomorkásan nézett, ami Pintonnak nem tetszett.

- Miért? Mi történt még? - Merlin szakállára! Mi ez a magas hang, ami legalább 2 oktávval vékonyabb, mint az ő robusztus basszusa?

- Professzor, ezt igazán ne tőlem.. - a javasasszony elhagyta a szobát. Piton azonnal felugrott, és a ruhájáért nyúlt. Felöltözött, de minden esetlenül nagy volt rá. A nadrág le-le csúszott, az ingbe vagy 3-szor belefért volna, és az a talár! Mint egy felnőtté!
Azonnal keresnem kell egy tükröt! - villant át az agyán, és a falon ott volt egy apró tükör, amibe félve, és óvatosan belenézett.

Akkorát ordított, hogy véleménye szerint az egész iskola beleremegett. Hirtelen olyan düh öntötte el, hogy csapkodni kezdett. Összetört két fiolát és egy Csontnövesztő üvegcsét. Ez őt nem érdekelte. Újra fiatal! Körül-belül 15 éves, kamasz külsővel, pont, mint évekkel ezelőtt. Helyre kellett hoznia azt, amit az a féleszű Longbottom elrontott!
Felszalad az igazgatói irodához, de a kőszobor makacsul ellenállt a szitkoknak és a rugdosásnak.
- Engedj már be! Engedj be te vacak faragvány, nem hallod?!

- Hát maga meg kit keres? - kérdezte Minerva McGalagony, és szúrós szemmel nézegette Pitont.

- Minerva, engedjen fel! Mondja meg a jelszót! - követelte a fiatal külsejű fiú. A tanárnő levegő után kapkodott, és zavartan megjegyezte:

- Magának McGalagony professzor! Mit nem képzel magáról?!

- Tudja a jelszót, vagy sem?! - dörrent rá Piton, és ekkor McGalagony megragadta a karját, és mérgesen rászólt:

- Nem hogy tudom, még én magam fel is viszem az igazgatóhoz! Maga arcátlan, tiszteletlen gazember! - Piton megforgatta a szemét, és az "ez hülye" arckifejezést vette fel. Vajon minden tanár ilyen a diákok szemében? Ő is ilyen rossz? Nem! Ő sokkal rosszabb! - lágy somolygás futott át az arcán, és észre sem vette, hogy már Dumbledore szobájában voltak.

- Minerva! Minek köszöntem kellemes felbukkanását? Egy kis citromos italport?

- Nem, Albus. Nem kérek. De ez a tanuló semmibe veszi a tiszteletet a tanáraival szemben! Nem beszélve a beszéd stílusáról! Mégis, nem érdemelne valamilyen büntetést? Emellett szemtelen is! Mégis, hol a nyakkendője? Vagy akármi, ami a házához tartozik! Melyik házba jár egyáltalán?!

- Minerva! Kérem, nem tudja, ki ez a fiú? - kérdezte mosolyogva és Pitonra nézett, aki majd felrobbant a méregtől. McGalagony vizsgálni kezdte szemüvege fölül, de némán megrázta a fejét.

- Ő itt Perselus Piton, de történt egy apró baleset a bájitalórán.

Minerva a szája elé kapta a kezét, és a fiúhoz fordult:

- Elnézést, professzor. Most már érthető - azzal sarkon fordult, és elhagyta az irodát. Amint kitette a lábát, Piton kifakadt.

- Már most utálom! Miért történt ez velem? Mi lesz a tanítással? - fel-alá járkált, és nem volt hajlandó leülni. A bölcs igazgató kedvesen nézte a feldúlt fiút, és megszólalt:

- Csak megerősítésre vársz, tehát elmondom. Neville Longbottom teljesen tudatlanul egy kondér Kor-korrigálót készített, persze hibásan, ez rád borult, amitől újra fiatal lettél. Mivel te vagy a bájitalok mestere, neked kell tudni, mikor múlik el a hatása, és mi történt.

- De ez őrület! Nem tudom, mit tett az a hülye gyerek a főzetbe, így az ellenszérumot se tudom elkészíteni! Mi lesz a tanítással?!

- Perselus, ne aggódj, kérlek! Mindent megoldunk! Amíg viszont fiatal vagy, élvezd ki a helyzetet. Tudom, rettentő gyerekkorod volt. Most ezt tekintsd egy új lehetőségnek, hogy mindent újra kezdhess!